Január 17-én a Filmklub keretében levetítik azt a látványos történelmi filmet, amelyet a neves japán rendező Kuroszava Akira készített 1986-ban. A RAN-KÁOSZ című alkotás az Oscar-díj
Idén ősszel is folytatódnak a kamaratermi programok a Gyulai várszínházban. Október végétől március végéig hetente egy-egy előadással várják a kultúra barátait a Kossuth utcai színházteremben. Az eddigiekben
A Gyulai Várszínház ebben az évben is összművészeti fesztivált rendez, amelynek keretében július 1-től augusztus 14-ig szinte minden este programokkal várják a színház, a kultúra, a művészetek
Az új évben is változatos programokkal várják a művészeteket, kultúrát kedvelő nézőket a Várszínház Kamaratermébe. A Kamaragalériában január 13-án est fél hétkor nyílik Kucsera
2011. január 18-án 19 órakor a Nemzeti Táncszínházban, Budapesten lesz a fővárosi bemutatója a Sakk-játék című táncjátéknak, amely Erkel Ferenc zenéjére készült a bicentenáriumra.
A Várszínház Kamaragalériájában november 17-ig tekinthető meg Regős István Munkácsy-díjas festőművész kiállítása. A látványos, hiperrealista stílusban megfestett, groteszk
A Gyulai Várszínház a 2010. július 2-től augusztus 12-ig tartó szezonjában ismét összművészeti fesztivált rendez. A prózai és zenés színházi előadások mellett lesznek zenei fesztiválok,
Ebben az évben ünnepeljük Erkel Ferenc születésének 200. évfordulóját. Korábban a Gyulai Várszínház – egyetlen magyarországi színházként – bemutatta az összes Erkel-operát a Kolozsvári Állami Magyar
Középiskolás diákok jelentkezését várják egy július 12-17-ig tartó workshopba, amely a Shakespeare Fesztivál idején kerül megrendezésre Gyulán az Európai Unio Kultúra 2007-2013 projekt támogatásával.
Újdonságként vezeti be a Gyulai Várszínház a külföldön évtizedek óta jól működő, önkéntesek munkáját ebben a nyári szezonban. Keresünk olyan önkénteseket, akik szeretik a színházat,